szerda, január 17, 2007

Olvasólámpa

Miért vagyok képtelen elolvasni egy Henry James regényt azután, hogy négy évet töltöttem el történelem szakon (remek monotómiatűrésre nevelő intézmény), szeretem a könyvek szinte összes válfaját, és kíváncsi voltam a történetre?
Nyár közepén láttam neki az Egy hölgy arcképe című hosszadalmasnak, de kellemes kikapcsolódásnak igérkező olvasmánynak. Semmi komolyra nem vágytam, gondoltam pár napig elleszek ezzel a kosztümös darabbal, melyben biztos udvariasak a férfiak, szépek a parkok és feszült a társadalmi helyzet. Közben elolvastam 4-5 könyvet, és vissza-vissza tértem, de a feléig jutottam csak el minden igyekezetem ellenére, és kíváncsi vagyok a végére! Még 400 oldalnyi mélázgatás várna rám, mielőtt megtudhatnám kit választ Isabel Archer, a szabadgondolkodású ifjú amerikai hölgy. Mert erről szól a történet: kérők adják egymásnak a kilincset, de hősnőnk többszáz oldalnyi séta után sem tud/akar dönteni. Megszoktam, hogy az ilyen jellegű regényekben oldalakon keresztül áramlik, gomolyog a leíró rész, és az író elidőz a táj és a jellem ecsetelésénél, de ebben az esetben egyszerűen nem tudom kivárni, hogy megjelenjen maga a cselekmény.
Egyedül az udvarlók neve okozott felüdülést: egyiküket Goodwoodnak hívják, amit önkéntelenül is lefordít magában az ember, aztán van Mr. Osmond, akiről a soktagú Osmonds együttes jut eszembe, végül a kedvencem Mr. Warburton, akit nem tudok komolyan venni, mert nem bírom ki, hogy ne "várbörtön"-nek ejtsem...
Nem tagadom, bennem van a hiba, de a hosszú évek során nagyon kevésszer esett meg velem, hogy letettem egy könyvet. Ha valaki végigolvassa, árulja el, mi a végkifejlet! Tényleg érdekel.

Nincsenek megjegyzések: