péntek, december 07, 2007

Golgota Gospel Kórus

Tegnap voltam a címben említett kórus koncertjén, és eléggé otthonülősegyforraltborralinkább hangulatban értem oda, viszont az első számnál ezt el is felejthettem, mert jó kis hangulatot csaptak 3 percen belül. A kórus legalább 150 főböl áll, a kíséret pedig egy 5 tagú zenekarból, akiket néha kiegészít zongorán a vezető Mark Zeeman, ezért kellemesen betöltenek bármilyen teret, jelen esetben a MOM művházat. A számok között néha elhangzik egy felvezető, ami általában nagyon viccesre sikeredik Zeeman úr félig angol-félig magyar mondatai és a laza fordítás (Madarász István érdeme) miatt. Nekem a sógornőm énekel a kórusban, de én már akkor is elmentem mindig a koncertekre, amikor még csak a bátyám zenélt a zenekarukban :), tehát elfogult lehetnék, de nem!
Ez amolyan karácsonyi koncert volt, de szerencsére nem az unásig ismert zenékkel, hanem egy nagyon változatos műsorral, amibe a zenekar jazz "dzsemmelése" is belefért, nem is beszélve a kitünő szólóénekesek megnyilvánulásairól.
A mostani hétvégére szerintem már nincs sok esély jegyet szerezni, de érdemes egyszer elmenni egy ilyen spirituális kikapcsolódásra, tényleg megéri.



ez a fél csapat lehet kb.

Nincsenek megjegyzések: