hétfő, június 29, 2009

Mikrovilágom

Persze ez egy makrós bejegyzés lesz. Nem mikrós.
A makrófotózás kétélű dolog. Vannak akik nem tartják úgymond fényképészetnek, mert nagyon technikai sportágnak számít, és vannak akik makróznak. Én ezt is lazán veszem, mint majdnem mindent a fotózásban, ezért ha "olyan" fotósok között vagyok, akkor próbálok művészi szempontból eltekinteni ettől a műfajtól, mint létező dologtól, amúgy meg kint hasalok a fűben és elreppen 2-3 óra úgy, hogy pásztázom a leveleket egy kis valamiért, ami mozog. (Nem feletkezem el a többi közelfotózásról sem, de itt most maradjunk a természetben).
Én valószínűleg többet látok bele a dologba, mint ami, mert én nem a megvalósítás részleteire összpontosítok ilyenkor, hanem a látványra. Engem az sem érdekel, hogy nincs állványom, nincs körvakum és még ki tudja mi kellene a makrózáshoz, mert teljesen lenyűgöz az a kis világ, ami feltárul előttem, és bár technikailag minden bizonnyal értékelhetetlenek a fotóim, nekem ott a levelek és fűszálak között is egy történet játszódik le.
Most az Ipolyról hozok képeket, még jó másfél hónapja jártam ott Gergővel, és elég sok kis micsodát lefotóztam. A képeket direkt elrontottam mindenféle kis "juice" dologgal, mert azt szeretném, hogy lássátok, hogy ez egy mesevilág. Igen, nekem minden az, de ez az én mikrovilágom...
A legcsúnyábbat meg feltöltöm a flikire, egy rettentő vas és edényorrú boszorkánylegyet (hivatalos latin nevén) :)



péntek, június 26, 2009

Bambi

Ilyet nem szoktunk mondani, de a minap meghiúsult egy fotózásunk, mert túl jó idő lett. Ervin ("a kispadról", mert valahogy ezzel a jelzővel többen ráismernek) kitalált egy esős témát, erre ránksütött a nap. Hát ez kész. Az ember készül a rossz időre, addig itt is van, míg kellemetlenséget okoz, de ahogy egy kis csapadék kellene azonnal hét ágra süt a nap. Persze ezt sehogy máshogy nem lehet ellensúlyozni, mint egy jó ebéddel meg egy kávézással (mi legalábbis ezt tettük a nagy bosszankodás közepette). Egy jó hangulatú portugál-magyar kifőzdében fogyasztottunk mindenféle jót, amikor a tulajsrác elénk tett egy Bambit! Micsoda? Bambi??? Van Bambi??? Na ez nagy élmény volt, mert egyikőnk sem ivott még e megénekelt nedűből, tisztára visszareppentünk az időben, ahogy megláttuk a csatos üveget, és én már indultam is volna a strandra egyből (úgysem esett). Az ára úgy háromszázszorosára emelkedett amúgy a kis üdítőnek, de hadd szóljon! Ugyan rá volt írva, hogy narancsízű, de összességében színében és ízében inkább olyan savanyúcukor érzete volt az egésznek, ráadásul melegen ittuk, úh. egészen borzalmas volt, de kit érdekel? A lényeg, hogy ittunk Bambit és részesei lehettünk a legvidámabb barakk életérzésnek!























Ez lenne az. Kedves kis ital, nemde?
(a fotó telefonnal készült, a Hasselbladom otthon maradt :)))

kedd, június 23, 2009

Ami vagyok...

Ébresztő! Gyerünk dolgozni! – De miért? – Mert a munka nemesít!
/Bob és Bobek/

A mai napig tudok meglepetést okozni fotós barátaimnak, amikor első komolyabb beszélgetésünkkor megkérdezik mivel foglalkozom. Úgy szoktam terelni a szót, hogy először ők számoljanak be arról mivel keresik a kockásterítőrevalót, de végül elkerülhetetlenné válik, hogy lejátszódjon az a mulatságos jelenet újra és újra, mikor megmondom, hogy mi újság. Ez a következőképpen szokott zajlani:
- na és te?
- nevetni fogsz
- miért mit csinálsz?
- fotózok
- na jó, tudom, de mi a munkád?
- fotózok
- hehehe
- mondtam, hogy nevetni fogsz
- oké, de mit dolgozol? azt tudom, hogy fotózol...
- fotózok
- neeeee
- tudom... senki sem hiszi el

Szóval ez a jelenet ismétlődik nap nap után, ahányszor csak összébbismerkedek egy addig csak felületesen, a fotók alatt való kommentekből ismert fotós (vagy most direkt hívjuk fotozós) ismerőssel. Hát igen. Ilyenkor persze felmerül bennem a kérdés (miközben azt vizslatom, vajon mikor kerül vissza leesett álluk a helyére), hogy ennyire rosszul fotóznék? Hát ezek el vannak képedve attól a ténytől, hogy én ezt kívánom csinálni hivatásszerűen. Magamelé meredve próbálom ekkor előidézni fotóriporterként elért sikereimet, amivel eldicsekedhetnék, dehát ilyenem nincs. És teszem hozzá a riporterkedés meglehetősen messze áll az én alapjellememtől, és merem hinni, hogy egyszer még alkothatok olyan területen ami igazán tetszik (legnagyobb lieblingem a bandafotózás, de érdekelnek az egyéb kreativitást igénylő témák is és tulajdonképpen a fényképészet rendkívül széles palettáján található színekből mondjuk minden második... csak hogy számszerűsítsem a számszerűsíthetetlent), ugyanakkor a mostani feladataim érdekes helyekre és érdekes emberekhez visznek el, nem is beszélve arról, hogy nemlétező magabiztosságomat acélozza keményen.
Az már más kérdés, hogy kedves más területen dolgozó fotózós társaim nagy része megél abból amiből él, és mellékesen elvállalt fotós megbízzásaikkal többet keresnek, mint amiből én karistolok, de nem adom fel. Legalábbis most még nem. Jelenleg még visz a lendület és a lelkesedés, egyáltalán nem csömörlöttem meg az exponálógomb nyomogatásától és képes vagyok lemondani sok dologról csak azért, hogy ezt csinálhassam, aztán kiderül mikor jövök rá arra, hogy ez esetleg nem elég.
Azért drukkoljatok! Hátha egyszer eljön az az idő, mikor nem nevettetlek meg benneteket azzal, ha azt mondom fotós vagyok ;)

















ez itt Juice munka közben, mikor hajóval közeledik egy újságíró szövetség közgyűlésére, hogy elkészítsen 1db jó fotót az eseményről :)

szerda, június 17, 2009

Portrék egy fa tövében

Egy kedves ismerősömet volt szerencsém fotózni a Kopaszin nem olyan rég. Örültem a feladatnak, mert Gergő színész, és kellettek magáról képek, amiket le tud adni, ha szükség van rá. Gondolkoztunk stúdiós megoldáson is, ahol jobban rá lehetett volna menni az arcmimikára, vagy eltúlzott mozdulatokra és a minősége is jobb lett volna, de így elsőre jobbnak véltük megcsinálni szabadban a sorozatot.
Itt most a sorozatnak csak egy része szerepel, ami egy fánál készült. A legegyszerűbb dolog a világon, de nagyon sokszor kiment bennünket, ha éppen nics jobb ötletünk vagy lehetőségünk, hiszen egy organikus háttér sohasem lesz elcsépelt vagy unalmas. És jelzem, nem csupán hölgyeknek előnyös, akik buksijukat a kéregnek döntve ártatlanul néznek bele lencsénkbe.
A szinte már szállóigeként használt "játssz az arcoddal" felkiáltás (amit mi ugye nagy kacarászások közepette alkalmazunk) itt végre értelmet nyert, Gergőnek nem kellett mondanom semmit, ő tényleg játszott az arcával.

Dráma...

















Romantikus...

















Nagyon durva pszichothriller... :D

















Itt meg egy kémet játszik, aki könyvelőnek adja ki magát, de már elege van abból, hogy állandóan összekeveri az álnevét az igazival a korai órákban...

péntek, június 12, 2009

Fisheye - azaz élet a "Peleng"eti Nemzeti Parkban

Néha megkockáztatom és elkérem Ákos Pelengjét, amit tegnap egész észrevétlenül hajtottam végre, mert az egészet úgy intéztem, mintha én adtam volna neki kölcsön a makró obimat és amíg az nála van, addig én vigyázok a halszeme fényére.
Legutóbb karácsonykor volt nálam, páran még azóta is emlegetik az akkor készült ominózus manófej önportrémat, és most visszanéztem azt a mappát, hogy még mit fotóztam vele, de csak számos humoros családfotót találtam, semmi használhatót. Mármint ezek is használhatóak ugyebár, de csak zsarolásra meg ilyesmikre :)

Arra az egyre viszont emlékszem, hogy képtelen voltam kivakuzni a belátott teret...
Ákossal beszéltük, hogy ez az objektív is olyan, hogy meg kell látni hozzá a témát, mert igencsak csalafinta jószág, és mint azt tudjuk, neki ez már remekül megy! Remélem most a napokban találok valami halszemezni valót, de ha mégsem, higgyétek el, akkor is jól fogok szórakozni! Ha mást nem, elkészítem a manófejem nyári változatát egyéb más manók felkutatása mellett :)

Ide most pár publikálatlan nyári felvételt ékelek be, hiszen jön a strandidőszak, amikor is be lehet csobbanni a többi halszemű közé!

hétfő, június 08, 2009

Hét

Nem tudom fotós társaim hogy állnak a dologgal, de nekem általában azokból lesznek a legkedveltebb fotóim, amik egy véletlennek köszönhetőek, de ha még gondosan meg is tervezettek, akkor is egy kis valami következtében megváltoznak és a végeredmény végül eltér attól ami megszületett bennem. Ezt még tudnám fejtegetni, de ilyenkor eszembe jut egyik kedves fotóstanárom megállapítása, miszerint a legjobb fotók úgy születnek, hogy az ember megbotlik és véletlenül lenyomja az exponálógombot (és hozzáteszi, hogy ez persze kizárólag a többi fotósra igaz) :D
















Ez most úgy jött elő, hogy a "Hét szűk esztendő" című képem lett a spottr-en a hét képe és még mindig nevetek a keletkezésének körülményein. Ez az egész szintén egy véletlennek köszönhető, éppen cseteltem varnyú úrral, aki közölte, hogy ő most főzni fog és egy kis idő elteltével már újságolta is, hogy elképesztően finomat alkotott nyami nyami stb... én meg ugyancsak kezdtem éhes lenni. Varnyú koma kegyetlen kínzás gyanánt átküldte gasztronómiai művének fotóját, minek következtében már tényleg nagyon de nagyon éhes lettem és elkezdtem elmélázni azon, hogy vajon mi van itthon? Bátyám előzőleg éppen fogott egy nagyobb halmennyiséget, amiből jutott nekem is, de meg is ettem. Egy aprócska halacska kivételével... hát az volt a lakomám aznapra. Na én ezen annyira felháborodtam, hogy míg Gábor eszi azt a finom ételt, nekem van egy nyamvadt halam és kész, hogy gondoltam én is lefotózom neki, és elküldöm, hogy sajnáljon, és persze ezt csak úgy lehetett elérni, ha egy hatalmas tányérra teszem a pici halat és a színvilágát is úgy oldom meg hogy olyan fakó legyen, olyan kis szánalomraméltó. Szóval csak zrikálásból készült a kép, és azért tettem fel a flickr-re (ahol ráharaptak a nagyhalak), mert Gábor csak ennyit reagált: hát ez jó, tedd fel! - persze nem sajnált meg a mennyiség miatt, úh. a célomat nem értem el :D

vasárnap, június 07, 2009

Pentax újratöltve

Na most akkor még egyszer nekifutok...

Szóval a minap találkoztam Pentaxosokkal (és akkor nem kicsi presszió hatására helyreigazítást eszközölök) és NEM ENNYI :D

Ha tényleg ezt szeretnétek, elmesélem röviden. Tehát invitáltam egy Olympus-os lányt is a találkozóra, hogy ne érezzem magam farkasok közé vetett báránynak, de azt kell mondanom nagyon kellemes társaságnak bizonyultak... (és akkor még az történt hooooogy...)

Na a lényeg annyi (és most figyeljetek!), hogy nagyon nagyon szimpatikus srácok ezek a Pentaxosok meg a kompaktosok meg a Nikonosok is! Egytől egyig.

(Remélem ez már átmegy a szűrőn, ha esetleg van hozzám közel álló egyéb márkájú géppel dolgozó fotós barát, mindez rá is vonatkozik!)

:D

csókol titeket a Canonos!

szombat, június 06, 2009

Betyárkodásom eredménye

A Bakonyban csak betyárkodni lehet. Esetleg fotózni. Sobri Jóska nyomait elmosta ugyan az eső, de kedvünket a kirándulástól nem, és mivel élelmet meg italt meg kullancsriasztót meg bicskát meg egyéb alapfelszereléseket nem vittem magammal, hát használtam azt amit vittem, a kis tücskömet, hadd ciripeljen rá a tájra.
Panorámaképet már annyira rég készítettem, és most sem jutott volna eszembe, ha az egyik kirándulótárs nem említi, de gondoltam mi bajom lehetne abból, ha kézből lövök egy sort a mezőre... állványozgatni nem volt idő (nincs is állványom de pszt), már így is hülyét kaptak tőlünk (a 11 fős társaságból mindig csak ketten maradtunk le, a két hülye fotóőrült, néha kiegészülve, de akkor is vigyáztam arra, hogy néha előrefussak és onnan fotózzam a többieket, hogy csak erre legyen képes bizonyíték, hogy én elöl mentem!) szóval csak penderültem egyet és kattintottam 5-öt a tájra... ennek ez lett az eredménye.

A vonatút nem ilyen kellemesen telt, ez a veszprémi átszállást követően készült azon a vonaton, melyen 7 percet utaztunk kb. Természetesen olyan képet akartam, amin az látszódik, hogy suhan el a táj, a felső ablakrészen látszódik is valamennyire, de végül tükrös önarckép lett... jellemző :D

















A célpont Bakonybél volt, de a vonattal Márkóig mentünk, onnan kaptunk egy fuvart a szállásig. A márkói megálló úgy néz ki, hogy a vonat egyszer csak megáll, és akkor le kell ugrani, és akkor a kalauz néz, hogy biztos ide jöttél-e, bizonytalanul bólint az ember, a vonat tovább megy, én lenézek és azt látom, hogy pipacsok között állok a nagy semmi végén... a sínek egyenesen továbbhaladnak, elnémul a táj... na jó nem ilyen vészes :) A pipacsok igenis szépek voltak, ahogy az esőcseppek megtelepedtek a szirmokon, úh. elő vettem a gépem... a hétvége elkezdődött.

















És akkor jöjjön az album pár képpel.

Kalászos...
















Lukastetős háborús bodzafedős farakásos...
















Borult tájas...
















Ormányos...























Csíkos pizsamás...
















Erdei utas...
















Virágos...
















És sétálós...
















Szép hely, tudom ajánlani. A színekért bocs, egyszerűen nem tudom produkálni a fotóim helyes színeit weben.
A pipacsos képemet már lecseréltem, annak közelít a színe, na majd legközelebbtől és köszi kunakos! :)

csütörtök, június 04, 2009