péntek, július 31, 2009

Nem? De!

Arra gondoltam, hogy mivel nagyon fárasztó volt ez a hét, ezért valami pihentető hülyeséget kaptok most tőlem, ami nem lehet más, mint Besenyő OSZT (otthon szülést támogató) István eszmefuttatásai, ha már gyermek is érkezett a családunkba.


Apukámról azt kell tudni, hogy nagyon leveses, na ő is látta ezt és azóta térfogat levest kér anyutól ebédre.

Plusz:
az alábbi lényeket találtam ki a világ számára:
- cicakötő: vízparti telkeken élő szőrös vagy kitines, szárnyas vagy nem, 4 vagy 6 lábú állat
- szélgalamb: városi szélkakas
- nyerspolgár vagy nyársbolgár: ezen még finomítok... de emberszerű képződmény


ennek ellenére legyen szép hétvégétek! :)

szerda, július 29, 2009

It's only rock 'n roll but I like it

Meguntam a blogom 3 éves kinézetét és kicsit frissítettem rajta. A fejlécbe a régi manós képem került egyelőre, ha kitalálok mást, akkor lecserélem, de legalább így átmenetként az fogja képviselni a zöld színt az oldalon, amit meglehetősen kedvelek.
A mottó maradt, bár elgondolkodtam, hogy a lassan fotósbloggá átvedlett tematikához illik-e még vajon, de úgy gondolom ez a fotózáshoz való hozzáállásomat is kifejezi és elég ránézni a jelenlegi profilképemre, amin éppen rocksztárkodom... Egyszer ha találok magamnak valami igazán jó gondolatot a képalkotással kapcsolatban, akkor majd átírom talán, de lehet, hogy ez megmarad a honlapomra. Addig is rákenroll!

kedd, július 28, 2009

Skanzen a tavaszból

Még áprilisban jártam barátaimmal a szentendrei skanzenban, azóta tologattam a képeket jobbra-balra, most gyorsan felteszem őket, mert aztán végleg ott fognak porosodni a vincseszter (ezek a szavak magyarul nagyon mókásan néznek ki) képzeletbeli fiókjában.

virágebéd
















emésztés
















malom télen-nyáron, pedig tavasszal
































és két kis növényhangulat
































Minden kép hatásosabb nagyban, úh. katt rájuk!

vasárnap, július 26, 2009

Az én téglám

Apukám szerint mindenkinek van egy börtönben egy téglája, csak szerencsére többségünk ezt nem látja meg soha. Talán még emlékeztek, mikor húsvétkor feltettem egy börtönös fotót, ami meglepetésemre sokaknak tetszett, még a püspök úr is megdicsért (persze az újságba másik fotó került). Ezt a "Markó"-ban készítettem a vasárnapi istentiszteleten, amit közvetített a tv is, és természetesen mindenki Hunvald György személyével volt elfoglalva, de megmondom őszintén én történelem szakos végzettségem ellenére vagy éppen ezért teljesen kiábrándultam a politikából, és bár kötelességemnek érzem a szavazásokon részt venni és a beállítottságom sem változott, azonban direkt nem követem már az eseményeket, hogy hivatalosan is tájékozatlan maradhassak és kerülöm a témát ha lehet.

Mostani posztom a Váci Fegyházban tett látogatásomról fog szólni. Akiknek elmeséltem, hogy szeretnék bemenni fotózni a börtönbe, kétféleképpen reagáltak: vagy csodálkoztak, hogy mégis mi késztet arra, hogy egy ilyen nyomasztó helyre kívánkozom, vagy tetszett nekik a dolog, hogy bevagánykodok megint egy börtönbe.
Előre leszögezem, hogy semmi extrát nem tudtam fotózni (ami azt jelenti, hogy legfőképpen rabokat), de mégis elégedetten távoztam (igen, végül kiengedtek), mert beleshettem egy olyan helyre, ahova ritkán jut el az emberfialánya.

Aki biciklivel menne ebbe a börtönbe, az gondolja meg, mert ők sem tudják eldönteni, vajon lehet-e vagy nem...















Ha már ott van az ember akkor sem könnyű bejutni (ezen mindig nevetnek, mikor azt ecsetelem, hogy mennyire nehéz volt bekerülnöm a börtönbe...). Láttam az engedélyemet egy pillanatra, az országos parancsnok írta alá, és olyan 3-4 napos eljárás volt az egész. Aztán még negyed óra, mire a zsilipen átjutottam. Telefont ki kell kapcsolni és kint hagyni egy szekrényben, volt nálam ernyő (soha nincs nálam, de most...) azt is ott kellett hagyni mert ugye fegyver. Aztán még írtak jegyzőkönyvet is, hogy ki vagyok mi vagyok, és azt is közölték, hogy alkoholt és kábítószert nem vihetek be, gondoltam, hogy ellövöm a poént, hogy "oké akkor kint hagyom" de nem mertem, mert a fegyőrnéni nagyon szigorúan nézett :D
Egy ügyvéddel érkeztem egyidőben, és külön szóltak, hogy ő beviheti az iratait, mert csak beszélőre megy, de én azt is hagyjam kint, mert a körletbe levinnem tilos.

Ezeken a falakon kellett átjutnom.















Igazából a börtönlelkésznőt kellett lefotóznom, de ő volt olyan kedves és körbevitt, ahol tudott. Első dolgom az volt, hogy bizonyítékot készítsek arról, hogy ott jártam. Mert mit ér egy börtönlátogatás tükrös self nélkül?















Mivel délelőtt voltam bent, nem nagyon láthattam rabokat, mert olyankor nem engedik ki őket, de nem is lett volna szabad lefotóznom egy bentlakót sem. A könyvtárosokat láttam csak, meg 4 tetováltkezű egyedet, akik nagyon illedelmesen köszöntek nekünk, az egyikük (úgy két fejjel magasabb volt a többieknél) ukrán volt, és volt egy sejtésem, hogy nem ok nélkül került be. Ott vártak valamire vagy valakire, de őket leszámítva üresek voltak a folyosók.






























Szép kilátásokról itt nem beszélhetünk...






























A fegyőrök többnyire kedvtelenül nézték, hogy egy kiscsaj grasszál a folyosókon, mígnem végre az egyiküknek fény csillant a szemében, ahogy meglátta a gépem és lelkesen újságolta, hogy ő is Canonos és ha szeretném, akkor kinyit nekem egy zárkát. Hát nem mondtam nemet, így bekukkanthattam egy éppen üres négyágyasba. Nagy csodát nem láttam, igaziból nem volt sokkal rosszabb egy kolesz szobájánál, úh. erősen bele kellett nyúlnom a fotóba, hogy azért hozzak egy hangulatot. A galériámban levő képpel ellentétben ide egy napsütöttésre layerezett pikcsör kerül, és egy kis lakatos allegória a végére.






























Remélem tetszett a börtöntúra és tudtam olyat mutatni, ami miatt érdemes volt végignézni a fotókat. Bevallom azért kicsit izgultam a váci zónázón ülve, de szerencsére kíváncsiságom elég makacsnak bizonyult és így utólag nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe a kissé fura kalandba.

hétfő, július 20, 2009

Egy kékszemű Varnyú

Végre volt szerencsém találkozni Varnyú úrral, (polgári nevén tollatlan veréb, vagy Holló) aki ugyan térben meglehetősen távol él tőlem, viszont a világháló pókjai összeszőtték barátságunkat szép lassan. A "milyen kicsi a világ" stratégiát követve bátyja meglehetősen közel lakik az én egész eddigi életem (kb. egy évvel ezelőttig) helyszínéhez, úh. ott találkoztunk, ahol ma kőgombák nőnek, míg régesrégen sörvillamos állt (az emberek egyszerűen Móricznak hívják). És mivel kiderítettem, hogy szárnyas kísérőm még nem látta a Feneketlen tavat, ezért köré települtünk le 4 Kinder maxi kinggel és 2 sörrel (a tejtermék és a gabona nélkülözhetetlen táplálék egy fejlődőfélben levő fotós szervezetének). Az volt a legjobb, hogy előtte már annyit beszélgettünk, hogy nyoma sem volt bennünk semmiféle "most látlak először de lassan indul" típusú érzésnek, mondhatni onnan folytattuk a társalgást, ahol abbahagytuk a cseten. Egészen addig élveztük a friss levegőt, amíg be nem fellegzett nekünk, ekkor átmentünk a Ponyvaregény nevű italkiszolgáló egységbe és ebben a fedezékben töltöttük el maradék napunkat észre sem véve, hogy hát fotózni nem fotózunk semmit. Mert ugye az ilyenkor mindig tervben van, de egy beszélgetés azért mégis csak többet ér. Azért megkaparintottam pár percre Varnyú képcsináló darálóját, ami név szerint egy Pentacon Six TL és kimondottan csodajószág. Teljesen elvarázsolt az, amit a keresőjében láttam, mert az én Weltaflexemhez képest kristálytisztán látni mindent, az élességsíkot meg olyannyira, hogy az embernek az az érzete támad, hogy egy 3 dimenziós filmbe csöppent. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer kukkantson bele egy ilyenbe!


A ponyvaregény egyébként kellemes hely, lehet olvasni meg társasozni és rengeteg jegyzettömb van kitéve, amibe bele lehet garázdálkodni. Ha arra jártok, akkor az egyikben megtalálhatjátok Juice gimis korában írt versét (aminek ott nem jutott eszembe az első versszaka) valamint Gábor rajzát a kulipintyómról, amit egyszer már fényképpé alkotott.


Egy kékszemű varnyúról még jó, hogy készítettem halfot, ez nem kérdés még akkor sem, ha ő kérdőn néz :)

péntek, július 17, 2009

Angyal a részletekben

Ez a címe Gyüre Orsi kiállításának, ami a mai napon nyílt meg a Pataky Művelődési Központ könyvtárában, és még egészen augusztus 11-ig megtekinthető.

















Orsival kapcsolatban az volt az első élményem, mikor beírt az egyik képem alá, és azonnal szimpatikussá tette magát azzal, hogy a flickr-es neve borsmanó, hiszen ez olyan kedves név, mint amilyen ő maga, mint később kiderült :)

Nagyon tetszik a kiállítás címe, és nekem az Angyalszárnyak lett a kedvencem a kollekcióból.





Egészen véletlenül került elő ma egy régi karkötőm, valahogy beugrott, hogy valahol meg kell lennie és belebújtam, aztán a kiállítás után rájöttem, hogy egy angyal is van rajta, ilyenkor olyan jó érzésem támad, hogy valahol azért helyén vannak a dolgok.







Jó volt együtt látni ezeket a képeket, eltérő témájuk ellenére összhangban vannak és szépen mutatják be a legkülönbözőbb részleteket, amiben csakis angyalok lehetnek!

















És a művésznő a látogatók társaságában, a képen még Zita és Dóri látható.

Menjetek el, nézzétek meg, írjatok a vendégkönyvbe és akkor jó lesz :)

szerda, július 15, 2009

Helló turiszt (1. rész)

A napokban elkezdtem megvalósítani régi tervemet, miszerint turistaként szelem keresztül szép városunkat, Budapestet. Az ötlet akkor fogant meg bennem, mikor még nem is nagyon fotóztam, de egy üde nyári délelőtt sétálgattam a Váci utcában és észrevettem, hogy 2-3 külföldi nagyon nézeget felfele és fotóznak egy épületet. Követtem tekintetüket és elámultam, hogy mi mellett sétálok én el nap mint nap. Ez már régen történt, de azóta mindig odafigyeltem, hogy a szemfüles turisztok mit vesznek észre friss és idegen detektoraikkal, és azóta én is nyitottabb szemmel járok kelek még itthon is. A történetnek ez az egyik fele, a másik meg úgy alakult, hogy rájöttem, hogy nekem nincsenek fotóim az úgynevezett turistacélpontokról. Nincs fotóm a várból, nincs fotóm a Parlamentről, nincs fotóm a hidakról, stb. stb.

"Helló turiszt" márkajelzésű fotózásaim első epizódjaként a Gellért hegyre másztunk fel Pentaxos pajtásommal, Pihével. Azért hívtam őt, mert még ő sem fotózta le soha a Parlamentet, de ezt tudjátok biztosan :)))
















Itt lehet látni Pihét beívelődve a látképbe, amit fotóz. (Kulisszatitok: igazából nem fotóz, de ez a legimpozánsabb objektívje)

Végeredményben semmi átütő fénykép nem született (részemről), mint ahogy ez várható is volt, de egyszer talán még eljön ennek is az ideje, és addig is már lesz legalább 1-2 turistafotóm Budapestről. (Bár Ákos poénját nem tudom nem leírni, mikor meséltem neki erről, akkor megkérdezte, hogy "de ugye biztos elrontottad a turistafotókat és jók lettek?" - hát nem! kiváló turista vagyok!)

Turista turista turista... ezt csak azért írom, mert már így is annyiszor leírtam, hogy mégjobban optimalizálom a keresési találatokat a turistára.







(igen... klikk és nagyobb)

Ez egy kissé jellegtelen, életlen és elbénázott panoráma a hegyről (szokjatok hozzá, minden turistázásom alapja lesz, hogy panorámákat gyártok), aminek összeillesztését köszönöm Takocának, aki épp elkapta azt a pillanatomat, mikor csapkodva szídom a PS-t, hogy 10 perc szerencsétlenkedés után kiadott nekem egy homokóra alakú fogpiszkálót panoráma gyanánt. A korlát... hát igen kéremszépen az így jár, ha szerepelni akar egy hosszú fotón.


















Parlamentet? Még soha... még soha...


















Nem tudom mi van mostanában, minden képem girbegurba, de a live view-t soha nem használom

















Kipróbálhattam a Pentaxot, de Pihe azt mondta, hogy felnőtt lencsét még nem kaphatok hozzá, csak egy bébilencsét...

















Meg ezt is kötelező lefotózni ugyebár


Következő állomás a VÁR volt, aztán folyt köv., gyertek turistázni *Juice-szal!

Jelen bejegyzésem támogatói:
- a Turista Leszek mindenáron Egyesület
- a Szabadságszobrot a hógömbbe Társulás
- "Az ember, aki még soha nem fotózta le a Parlamentet" bestseller írója
- és a II-es számú Bébilencse inkubátor állomás

vasárnap, július 12, 2009

Ádám almái

Egy régi filmet fogok most ajánlani, ami már 2005-ben elkészült, de csak tavaly lehetett látni a mozikban. Én nem is hallottam róla, igaz nem vagyok nagy mozilátogató mozgókép imádatom ellenére, de nem egy közönségfilmről van szó, úh. talán tudok újat mondani.
Barátnőmmel megegyeztünk abban, hogy így volt a legjobb megnézni, hogy nem tudtunk róla semmit, ezért ha szándékodban áll így belevágni kedves blognézőm, akkor itt fejezd be az olvasást, viszont ha nem zavar, hogy akár még cselekményleírásba is ütközhetsz, akkor nosza rajta, jönnek a következő sorok, poént nem lövök le ígérem!
A címből azonnal levághatja az ember, hogy bibliai témába fog botlani, de a rendező, Anders Thomas Jensen (naná, hogy dán) arról is tesz, hogy a botlásból hanyatt vágódás legyen.
Valószínűleg olyan állapotomban talált meg a történet, mikor jól oda tudott nyomni a falhoz, ez nyilván hozzájárul ahhoz, hogy ennyire tetszett, de komolyan mondom nem tudom felidézni mikor láttam utoljára olyan filmet, ami ennyire nehéz lett volna és én mégis nevettem rajta, pedig egyáltalán nem tragikomédia, hanem a legdurvább dráma tényleg, csak éppen egy igazán nekem való ironikus és cinikus humoros csomagolásban.
A sztori egy neonáci kigyúrt kopaszról szól, akit közmunkára ítélnek, amit egy templomban kell abszolválnia. Ő a címszereplő Adam (Ulrich Thomsen), aki olyan arcot vág az egész történetfolyam alatt, amiért gyurmáznék neki valami díjat, ha eddig nem nyomtak volna a kezébe semmi elismerőt (amúgy igen, mert számtalan díjat besöpört az alkotás is és ő is). Ugyanakkor a film többi hőse is kitesz magáért, jelenlétük már garantálja, hogy abszurditásban nem lesz hiány. Ivan, a túl jólelkű pap még két másik rossztevőt is szárnya alá vett, egy hihetetlenül ügyetlenül, nyelvtörően káromkodó pakisztáni bevándorlót és egy kleptomániás, kövér, alkoholista ex-teniszezőt. Ha ez nem lenne elég, azért érkezik még egy terhes, szintén alkoholista nő is a kompániához és akkor még nem esett szó a helyi orvosról, aki már ránézésre sem megbízható és a kb. 5 fős gyülekezet legidősebb tagjáról, aki egy koncentrációs táborban végezte áldásos feladatait fiatalon.
Adam megérkezésekor egy almafával találkozik először, ezért mikor megkérdezi a pap, hogy milyen célt tűz ki maga elé ittléte idejére, ő a legnagyobb természetességgel és persze azért, hogy bosszantsa a felbosszanthatatlan papot, azt válaszolja süt egy almás lepényt. Na innentől kezdve beindul a lavina. Az almás lepény összetevőjét termő alamfát különféle csapások érik és szép lassan mindenkiről kiderül, hogy miért is tart ott, ahol tart. Ivan viselkedése az, ami végig motiválja Adamot, mert képtelen egy légtérben létezni egy olyan emberrel, aki kizár minden rosszat az életből, mert szerinte az az ördög műve. A film egész ideje alatt ott a Könyvek könyve főhősünk szobájában és az akárhányszor leesik (nagyon sokszor), mindig Jób könyvénél nyílik ki. Ez a bibliai történet magyarázatot ad mindenre, de mint tudjuk, Dániában mindig bűzlik valami.
A történet nagyon össze van rakva és nem is kívánok többet mondani belőle, aki kicsit is képben van, hogy nekem milyen dolgok tetszenek, annak bátran ajánlom ezt a dán remeket és ami azt illeti mindenki másnak is.
























Fotósoknak annyi kiegészítést tennék, hogy a szóban forgó mozi képi világa egyenesen lenyűgöző, ha lehet képpel mesélni, akkor az ebben a filmben megtörténik, szerintem én pislogás nélkül néztem végig.
Csak amiatt képes voltam készíteni egy fotót, hogy legyen egy ilyen bejegyzésem, a film abszurd hangulata és szürreális "cold tone" hatása még sokáig szemem előtt lebeg még.
Nézzétek meg! Ez egy kék film.

És ha már láttátok, akkor dúdoljuk együtt, hogy: "how deep is your love..."

péntek, július 10, 2009

Egymást! Miegymást?

" Fehér inget vettél fel??? Szívatsz???"
Ez volt első mondatom Tamáshoz, mikor találkoztunk a Petőfi elnevezésű hídépítményen, hogy onnan közepes ritmusú léptekkel megközelítsük a MűPa elnevezésű objektumot, hiszen tudtam, hogy lefotózom, és nem számítottam erre a galád nehezítő körülményre, végeredményben ő tudja a legjobban, milyen galibát tud okozni egy hófehér felső. De hát ez legyen a legnagyobb gondunk igaz? (Később kiderült a legnagyobb galibát a szél és a hajam kombinációja okozza...) Tulajdonképpen helyszínfelderítésen voltunk és azt kell mondanom eredménnyel jártunk, mert viszonylag sok jópofa hátteret találtunk egyszerűbb modellfotókhoz. Magunk lévén egymást fotózgattuk, de most értelme is volt a dolognak, hiszen így lehet látni, hogy néz majd ki háttérként a háttér és mondjuk míg helyettem nyugodt szívvel oda lehet képzelni egy szép modellt, nem összekócolódó hajjal, addig Tamás teljesen megfelelt eme szerepben, gondolom a lányok nem cáfolnak meg...
Nem akartam elsütni a hóhért akasztják tartalmú elcsépelvényt, de tulajdonképpen erről van szó!

Vigyázat, sok kép jön!
Értelem szerűen amiken én vagyok rajta azok Tamás felvételei, és ezekért nagyköszi neki!

Kezdődjön egy olyan képpel, amire mindketten ráfértünk, itt Ákos Pelengjével görbítjük a teret, és akkor itt említem meg, hogy következnek nemsokára olyan bejegyzések, amik halszemes fotókkal lesznek megtűzdelve. Szegény objektív már egészen keveset van saját gazdájánál és úgy hallom a várakozási lista egyre bővül... hát igen igen... de aztán kezdődik elölről! ;)
















Tamás kicsit oldschool-os hangulatban























Juice a medenceparton (bikini helyett farmer, aminek több oka is van, de a legfőbb, hogy idén itthon nyaralunk!)






































Tamás a medenceparton (bikini helyett farmer, ennek több oka is van... :)























Ez egy garázsajtó háttér, nekem nagyon bejön és ahogy emlékszem itt mindig kellemesek a fényviszonyok a fotózáshoz, mert árnyékban van


















... és a fehér ing még mindig nem ég ki
















Ez csak egy jó póz... modellem végre kitalálta hogyan lehet fallal szemben nem női pozitúrát felvenni, ezt még alkalmazni fogom a jövőben























a nagy kedvenc mellett a másik fotó a márványfalnál, szerintem szuper háttér lenne reklámfotókhoz is, legalábbis nekem teljesen ez a hangulatom támad tőle, legszívesebben odaírnám, hogy Wrangler és betenném az összes női magazinba...
















A végére csak egy ilyen vicces hangulatképet biggyesztek még, ezt én kértem Tamástól, mert mindenféleképpen akartam szerepelni egy Gobbi Hildás filmben :)

hétfő, július 06, 2009

Juice, a pucér fotós

... ne ne ne ne ne értsétek félre azonnal! Egy pillanat és megmagyarázom.
Igaz Juice törlődött az előzőekben, de az élet megy tovább. Mert az élet már csak ilyen. S bár nem egészben térek vissza, egy darabka talán már hiányzik belőlem, de az nem egy ruhadarab.
Csak annyiban vagyok pucér fotós, ahogyan Jamie Oliver a pucér szakács... És mit is jelent ez most? Hát azt, hogy főzzünk egyszerűen! Tehát aki a pucér jelző miatt talált ide, az mehet is tovább, és most nem adok linket a galériámhoz ;)

Már sokat gondolkodtam ezen. Egy ideig az ember elvan a felszerelésével, aztán megjelennek az igények, hogy kellene ez is az is. És van a valóság, hogy mindent meg kell oldani annyiból, amennyi van. A flickr-en és a spottr-en is végigvonult a táskás játék, mikor mindenki lefotózta mi van a táskájában. Én nem csináltam meg ezt a fotót és nem azért, mert nincs semmi a táskámban, hanem én valami vicceset akartam (pl. gumikacsákat beletenni, bár a madarak azt csicsergik, ez mostantól csakis Takoca poénja lehet), csak aztán elfelejtődött. Viszont ahogy láttam és látni szoktam fotós barátaim, ismerőseim táskatartalmát... hát igen, támad egy kis hiányérzetem.

Tulajdonképpen nem is a fő alkatrészekre gondolok, mert váza és objektívje mindenkinek az van, amit maximálisan megengedhet magának. De nekem csak ennyi van!
Most fotóztam egy esküvőt, amire 4 különböző embertől kértem kölcsön mondjuk 6-7 dolgot (3 objektív, vaku, táska, pótakkuk, memókártyák, szűrők...) és hát nem emiatt, de rájöttem, hogy én vagyok a pucér fotós. Nekem van egy vázam, 3 objektívem (amiből az egyik makró, tehát speciális és úgymond haszontalan élvezet) és egy megbízhatatlan vakum. Nameg egy db. UV szűrő a 24-105-ösömre és egy törött polár a makróra. De ennyi. Állványom olyan van, ami nem bírja el a gépem. Nincs derítőlapom, pedig sokszor portrézok, nincs több vakum, de még ez az egy is épphogy megfelel, nincs diffúzorom, nincs minisoftboxom vakura, nincsen semmilyen világítástechnikai dolgom, ezért nincs olyanom sem, ami elvillantsa ezeket. Nincsenek szűrőim, nincsenek pótakkujaim, nincs markolatom, nincs hátterem, nincs tárgysátram vagy tárgyasztalom, nincs fotóshátizsákom és nincs helyem itthon fotózni.
(Lapzártakor érkezett a hír - értsd eszembe jutott: van még egy távkioldóm, amit azért vettem mert sokszor fotózom magam, viszont csak 80 cm-es zsinór van hozzá és nem kapni a hosszabbítókábelt, ami miatt nemigen használom).

Hát ez van. Abból kell főznöm amim van, és bár nagyon rendes társaim vannak akiktől kérhetek kölcsön ezt-azt, erre azért nem lehet építeni. Azt nem mondhatom, hogy Trabanttal taxizom, de mondjuk egy közepes Forddal, aminek csak anyósülése van...
Igen, most úgy tűnhet mintha panaszkodnék. Nem akarok. Mert eddig minden fotózásomat megcsináltam azzal amim van. Csak néha már tényleg hiányoznak dolgok, ennyi az egész. Azt azért elárulom, hogy én ennyiből is otthon tudok hagyni cuccokat... :D

És hogy mennyire számít a felszerelés, vagy nem: álljon itt két mezítlábas fotó, amit a telfonommal készítettem. Nem nagy szám egyik sem, de ugyanúgy élveztem elkészíteni őket, mintha rendes gádzsi lett volna nálam.

szerda, július 01, 2009

*juice's deleted




nem maradt utánam semmi

Ilyen csak ez a nap...

















...a legnézetebb képem a flickr-en (vagy flickr-ön, vagy gémél vagy jépeg vagy rav vagy jutúb vagy...) úgy látszik olykor aktuálissá válik. Bizonyára a címe miatt találnak rá sokan. Szomorúak.
Most szerda van, éjjel 2:44 perc. Még mindig nem tudok aludni.
Az Univerzumban kicsit lelassult minden. Nem látni a csillagokat. Benézhetnék a felhők mögé, de nincs értelme. Mert ilyen csak ez a nap...


"Beszéljünk másról, filmekről, képekről
Csak jelenségekről, semmit a lényegről
Na végre csend van, hol vagyok én ettől?
Máshol meg nincs hely, ilyen csak ez a nap"