szombat, augusztus 29, 2009

Robert Capa: a fotósbálna

Era barátnőmmel megnéztem a Capa kiállítást, nagy nehezen összehoztam egy cikket is róla, amit elolvashattok a spottr-en, ha kíváncsiak vagytok rá. A cikkbe nem írtam bele, de nagyon hideg van a termekben, úh. jól fel kell öltözni, bár most jön már az enyhébb idő, mi még a kánikulából mentünk be, úgy meg hamar lilák lettek a lábujjaim. A kiállítás mellé adnak egy brosúrát, abból jól lehet tájékozódni, elég informatívak a képcímek is, de én azért örülök annak, hogy írtam róla, mert utánaolvastam több helyen és felleltem pár érdekes dolgot.
Amit pl. a legjobban sajnálok, hogy eredetileg úgy szólt volna a megállapodás a képek megvételénél, hogy az árban benne lesz az is, hogy Magyarországon is létrehoz az ICP (International Center of Photography) egy intézményt, ami kezelte volna a képeket, de ezenkívül kutatómunka és oktatás is folyt volna... hát ebből csak a képek maradtak. Pedig mennyire elkélne nálunk egy ilyen fotós intézmény.
Na mindegy, menjetek el megnézi a kiállítást, még bőven van rá idő én pedig elolvasom Capa Kissé elmosódva című könyvét, aztán majd beszámolok arról is.














Itt Matisse mutogat a pálcájával Erára és Domira (a kis csomag) :)

4 megjegyzés:

Zsákai Péter írta...

Itt is megjegyezném, hogy nagyon tetszett a cikk. Én is tervezem a kiállítás megtekintését. Kellően jó ajánló a cikked! Gratulálok! Remélem olvashatok még máskor is Tőled ezt-azt. ;)

A "kis csomag"-on jót mosolyogtam. :)

juice írta...

Köszönöm szépen, ha máshol nem is, itt olvasgathatod az agyszüleményeimet :)

a kis csomag alap :)

Várday Béla írta...

Nagyon jó a cikk.

juice írta...

köszönöm :)