hétfő, október 26, 2009

www.fotojuice.hu

Nagyon régóta tervben volt és most végre megvalósult.
Tehát kedves mindenki, örömmel tudatom veletek, hogy elindult a honlapom. Tudom ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de nekem az. Kinézetében, tartalmában és nevében is tükrözi azt, ami én vagyok a fotózásban. Olyan Juice-os.
A fotók feltöltése még folyamatban van, és remélem rendszeresen tudom bővíteni új anyaggal a meglévő kollekciót.
Talán szokatlan, de nincs vendégkönyv, vagy fórum a honlapomon, a kommunikáció a Facebookon létrehozott Fotójuice oldalon fog folyni, ez megjelenik a kapcsolatoknál. A másik dolog, amiben eltérek a fotóstársaktól, az a licenc. Nálam nem lesznek vízjelezve a képek, és lehetővé teszem, hogy letöltsék és akár közzétegyék, természetesen a név feltüntetésével. Azon kívül, hogy csak én adhatom el a képeimet, nem kívánok elzárkózni az elől, hogy megjelenjenek máshol. Amíg nem tapasztalom ennek negatív hatását, addig bízom a pozitívakban :)

Fontos számomra a véleményetek, remélem kapok visszajelzéseket a tetszés-nemtetszésről.
A vágyam még mindig ugyanaz. Szeretnék fotós lenni. Talán most megint tettem egy kis lépést ennek érdekében.
www.fotojuice.hu

csütörtök, október 22, 2009

Hópej és cserfakó

Szeretem a lovakat, nagyon okos és kedves állatoknak tartom őket, akiknek erős egyéniségük van, ugyanakkor vadak és önfejűek, ráadásul az állatok között ők azok akik a legtöbb szolgálatot tették az embernek jó ideig. A magyar népmesék kedvelt és gyakori figurája, de mindenféle mitologikus és csodalény formájuk is ismert szerte a világon. Ráadásul gyönyörűek. Mindig lenyűgözött, hogy hányféle színben fordulnak elő és ezeknek milyen szép neveket adtak. Az alapszíneik a fehér/albínó, a fekete, a fakó, a pej és a sárga. A kevert színek a deres, a szürke, a tarka, az appaloosa, a pinto és a cremello. Ezeken belül még rengeteg variáció fordul elő, jópofa és beszédes elnevezésekkel.
Egyszer lovagoltam életemben, nem volt nyereg, csak pokróc, kantáron vezették és amikor gyorsabban kezdett ügetni, azt hittem elrepülök. Ha lesz majd alkalmam, akkor megint megpróbálom. Addig is mindenkinek lónapot kívánok!

szerda, október 21, 2009

Ki vagyok én?

"Ó!… Mi történik?
Ööööbocsánat, ki vagyok én?
Helló?
Mit
keresek itt?
Mit kezdjek az élettel?
Mit
értek azon, hogy ki vagyok én?"

Pontosan úgy érzem magam, mint a bálna a Galaxis útikalauzban, bár én nem egy számomra idegen bolygó felett pár mérföldre materializálódtam hirtelenjében, hanem egyszerűen csak a honlapomra fogalmazom a bemutatkozásomat. Odáig jutottam, hogy a nevem... és itt ülök törökülésben már egy órája és nem tudom megfogalmazni, hogy ki vagyok én, és mit kezdek a fotózással. Már arra is gondoltam, hogy megíratom másokkal:
"Megfelezi a fotókat... nem normális"
- New York Times
"Érdekes hangot ad ki exponáláskor"
- Orvosi szaklap
"Egyszer lefotózott egy békát, na és?" - National Geographic
"Kivételesen tehetséges... csak még nem tudjuk miben" - Guardian
"Kedvenc digitális fotósunk" - Analóg fotómagazin

Ha van ötletetek, szívesen várom, hátha kapok ihletet. Szóval írjátok meg mit jelent nekem a fotózás, miért szeretem és miért látok mindent tízszertizenötben.

Köszi















géppel a kezemben... mindig

kedd, október 20, 2009

Biblia

A könyvek könyve stockfotós feldolgozásban. Kötelezőekkel nem szoktam itt előhozakodni, szinte kizárólag csak a magamnak készített fotókat hozom a blogra, most viszont hosszú idő után először elfogytak a feldolgozandó képeim, ami végre újak készítésére motivál, mert az ötletzsák tele van, csak meg kell valósítani őket. Tehát kedves olvasóim, csak itt, csak most, csak ma, csak nektek a vasárnapi Evélet címlapfotóját láthatjátok. A lottó számok is megvannak, de azt nem árulom el :)










érdemes nagyban nézni

hétfő, október 19, 2009

Blondie

Teljesen Blondie hangulatom támad ezektől a fotóktól. Jó régi képek, de tegnap stúdiós okításon voltam és kedvem támadt újra elővenni párat, hátha megnéznétek. El sem tudom mondani mennyire sok dologra kell figyelni egy stúdiós munkánál, még rengeteget kell tanulnom, de ez is abszolút a "gyakorlat teszi a mestert" kategória, úh. évek múltán lesz okom csak elkeseredni, ha még akkor sem megy a dolog. Addig béta verziós fotós leszek.
A képeken látható kishölgy szemében látható a lightning setup, plusz egy folt a hátérre olykor :)




péntek, október 16, 2009

Kis madár

Csak mindig ez jut eszembe, hogy: "kis madár, ó kis madár, messze száll, vígan dalol..." de angolul a szövegben butterfly volt, ami nem is kis madár, hanem vajlégy...
Ebből lesz a cserebogár... mondjuk biztos meglepődik, mikor átváltozás után belenéz a tükörbe.














Ki hitte volna, hogy a pillék banánt esznek










































Ő egy lázadó tinédzser orrpiercinggel














Ő meg folyton lóg

szerda, október 14, 2009

Szaturáló időjárás

Elhidegült tőlem az idő, fázik mindenem, viszont amikor esik az eső, felélénkülnek a színek, mint amikor letörölgetjük a port a monitorunkról.

kedd, október 13, 2009

A Pentacon ügyirat

Júliusban találkoztam Varnyúval ha jól emlékszem, a lényeg, hogy tegnap küldte át a képet, amit én készítettem róla a gépével. Az utolsó pár bejegyzésben megszokhattátok, hogy életlen képeket kaptok, ez a tendencia most éri el a zenitet, full mögéélesített fotót produkáltam, de van mentségem. Ill. "nincs mentség, a hétvégi eltávot megvonom", ahogy az Elit alakulatban hallhattuk mindig Sobel-től. Szóval nem arról van szó, hogy ezentúl annyira művészi leszek, hogy már az élesség sem érdekel, de vannak kivételek. Most pl. életem első képét készítettem a Pentacon Six nevű csodával, és nekem nagyon nehéz manuálisan élesíteni, mert én csak AF-et használok, mert nem bízok a szememben. És ezek szerint okkal :) Viszont arra büszke vagyok, hogy milyen kellemes a kompó, még kicsit vágtam volna a fejtetőből, de szerintem jó kis kocka lett, éppen ezért analógozom néha, hogy fegyelmet tanuljak és tudjátok itt ellenkezőleg mozog minden :)





















Pentacon Six, 2.8-as rekesz, 1/500 és egy 2002-ben lejárt 200-as Forte
Élesség a fejtetőn és a szakállon jeeee :D

hétfő, október 12, 2009

KAP

Mindig előkerül valahonnan egy Jóskás (a József Attila Gimnázium egykori padkoptatója), most éppen Kovács András Pétert kellett fotóznom, akivel évfolyamtársak voltunk. Ez a fotó bemozdult, de épp valami gimis emléket magyaráz és elkaptam a pillanatot. Érdekes dolgokat tudtam meg róla a Godot előtt üldögélve, pl. hogy éppen építkezésben van, úh. az OTP-s poénok valóban az ő tollából születnek. A beszélgetés előtt mondtam neki, hogy egy gimibe jártunk, gondoltam kicsit oldom a feszültséget benne a fotózás miatt, aztán rájöttem, hogy ő majdnem minden nap szerepel és a feszültséget inkább magamban oldom ezzel. Komoly dolgokról volt szó, de mindezt a humor kapcsolatában, hogy hogyan férnek meg egymás mellett és összességében nagyon szimpatikus dolgokat hallottam. Mivel aznap fellépése volt, elsők között nevethettem az előadásra kitalált új poénokon. Ezt csak azért mondtam el, mert jó élmény volt a hétvégi rohangászós fotózások között. A nagydumás fiatalember meg úgy búcsúzott el, hogy üdvözöl minden Jóskást, úh. ezennel átadva :)

péntek, október 09, 2009

Szüpehr kholőhr...

...hangzott el egy kislány szájából a Párizs-Beauvais reptéren, mikor begurult látóterébe a Wizz air rózsaszínű repülőgépe, miközben azt játszotta, hogy az üvegfalra gumifigurákat hajított, akik lassan lebukfenceztek az aljára.
Az emlék előbújásának oka, hogy elmentem kipróbálni Gergővel az új szűrőkészletét, amiben én is találtam kedvemre való rózsaszínű, lila és piros árnyalatokat, melyek hatására mindent azonnal más színben láttam.

Őszi fények














Bababútor színek














Infraszűrő tesztelése. Mivel nem volt távkioldóm, csak 30"-es záridővel készült nem túl szűk rekesszel és csak 50-es objektívvel, tehát semmi sem volt ideális. De a kedvet meghozza a dologhoz még ez a kis béna próbakép is.

csütörtök, október 08, 2009

A Horatio kém

Jártam Dórinál nemrégiben és végre összeismerkedtem Horival, akit már minden flickr látogató ismer, hiszen nem csupán a gazdinál vannak róla fotók. Még egészen pici volt, mikor megbeszéltük, hogy egyszer átmegyek, de egy cica életében 1-2 hónap az jelentős növekedéssel jár, úh. teljes mértékben lemaradtam a gyermekkoráról és mire odaértem kamasz lett.

Igen, direkt fókuszáltam a székre, ezzel kiemelve Hori mozgásának intenzitását. Aki meg azt gondolja, hogy simán csak bemozdult, hát annak igaza van.














Horatio kém















és Horatio Caine

hétfő, október 05, 2009

Első séta a bébivel

Ígérem nem csak ilyen fotók lesznek ezentúl, de amíg újdonság, addig azért valamennyivel gyakrabban fogom elővenni, mint tanácsos :)
Tehát első képek a lensbaby-vel, amit a várban készítettem szombaton, egy fotózás után. Nem szeretek egyedül fotózni (semmit sem szeretek egyedül), de olyan szép napos idő volt, hogy kedvem támadt picit sétálgatni és nézni az embereket. Aztán hazafele a buszon a mögöttem ülő afro-valahovavalósi egész úton dudorászott, ami elég muris volt és örültem, hogy ilyen sokfélék vagyunk.
Kitartást a héthez, remélem nektek is fáj ebben a szép kirándulóidőben nem kirándulni!



vasárnap, október 04, 2009

szombat, október 03, 2009

Segédfény

Múltkor nézegettük, hogy a K7 milyen brutál AF segédfényt ad, ez tegnap kétszer is eszembe jutott. Először akkor, mikor dolgoztam, és akkor nagyon hálás voltam, hogy a 40D-m nem bocsát ki ilyen lézerkard erejű zöld fénynyalábot a püspökök szemébe, akiket fotóztam. Másodszor az esti koncerten, amikor már azért lettem volna hálás, ha a korom sötétben tudtam volna pár értelmes képet csinálni. Így csak manuálban tekergettem az élességet, és párszor össze is jött, de ez a véletlen műve volt.
Mindenesetre jól esett végre egy kis koncertélmény, már hiányzott.

péntek, október 02, 2009

Új és régi

Kedves blogom,
ma annyi minden történt velem...

... írhatnám bejegyzésem naplószerűen, de mivel (most az jutott eszembe, hogy feleségem teljes tudatában, ez milyen jó szöveg egy pasinak, na visszakanyarodok) nem magamnak írok (többnyire), hanem Nektek (többnyire), ezért nem így írom.

A cím magyarázataként: örömmel tudatom Veletek, hogy új családtag érkezett a fotóstáskámba, méghozzá egy babalencse (rendes nevén: Lencsibaba). 6.5 cm és 105 gr. Én meg remélem majd szépen fejlődök a fotózásban.
Ami meg a régi dolgokat illeti, tegnap elfelejtettem írni egy bejegyzést, de akkor ma örülök annak, hogy 3 éves és egy napos a blogom.

Köszönet, hogy olvastok.

A blog szülinapjára pedig egy olyan fotó kerül ide, ami az újszülöttel készült. Nem egyszerű a használata, úgy érzem éles képet nem nagyon fogok vele alkotni, de legalább életleneket annál inkább.
A kép témája: mi van egy fotós hűtőjében? Hát természetesen egy palack Sir Irsai a Haraszthy Vallejo Pincészetből, egy kis kávé, mustár, torma, vaj, egy előhívott negatív és három előhívásra várakozó negatív (az egyik szerintem 2 éve várakozik kb.). Az "élesség" (bruhaha) a 100-as Sensián van ha nem látnátok. :)
Legyen szép napotok!