csütörtök, február 25, 2010

Busójárás 2010

Idén először volt szerencsém látni a legendás mohácsi télűző eseményt, és úgy gondolom, hogy nem utoljára. Összességében nagyon tetszett az egész, jó időnk volt, jó volt a társaság, sokat fotóztunk és szerencsére nem hétvégén mentünk, hanem az utolsó két napra, így ha picivel is, de mégis közelebb érezhettük magunkhoz ezt a hagyományt, meg a résztvevőket.
Kicsit most sok minden történt egyszerre, azért ilyen megkésve számolok be az élményekről, ráadásul a közel ezer fotóból rendkívül nehezen választottam ki most hirtelen párat. Az is megeshet, hogy még elcsepegtetve előkerül 1-2 a későbbiekben is, még ha nem is lesz már aktuális a dolog.
Nem fogok sokat beszélni, inkább fotók:

Ők voltak az útitársaim, két Peti (Polcz és Zsákai in alphabetical és balról-jobbra order), középen meg Lajos, neki nagyon nehezen szereztünk pótágyat, mert magas, de tök király a fazon amúgy





















Hétfőtől szerdáig voltunk Mohácson, és indulás előtt még azon tanakodtunk, hogy merre menjünk a környéken, ha elfogytak a látnivalók, végül helyben ütöttük el az időt és egy percig sem unatkoztunk. Hétfőn bekapcsolódtunk a busók házról-házra járásába, miután megkerestük szállásunkat és vendégszerető szállásadónk belénk diktált 1-2-3 pálinkát. A helyieken kívül nem sok látogató zavarta meg a bensőségesre sikeredett eseményt, mi meg vidáman kattintgathattunk.














Egy igazi busó fiú megáll a lányos házaknál...





















Kedves mosoly, hogy ne csalódjunk, ha lekerül a maszk :) Egyébként a maszkok nagyrésze mosolygós volt, mind foghíjas és nagyon egyedi (némelyik Kóbor Jánosra hajazott ;)). Jártunk egy maszkkészítő mesternél is, róla talán külön bejegyzés lesz, ő sokat mesélt nekünk az egész hagyományról, az eredetéről és a maszkok át- és kialakulásáról is





















Az egyik busó kinyújtotta a nyelvét miután lekerült a maszkja, ezt lekaptam és ezért cserébe rámbízta az értékes arcfedőt, amíg ő elment iddogálni. Megengedte, hogy bele is bújjak, ami azért érdekes, mert így látja az ember igazán, hogy miért olyan esetlenek, és le a kalappal, hogy több napon át azon a pici résen keresztül tájékozódnak, nem beszélve a súlyáról. A megszerzett kinccsel azonnal le is fotózkodtam, a képért köszi PPetinek. (A saját sapimmal, ami a táskámra van kötve, nagyon hamar beilleszkedtem a környezetembe :))





















A vasárnapi nagy banzáj újrajátszása kedden volt, egyedül a kompozást hagyják ki ilyenkor. Felvonulnak a busócsoportok, beállnak a városháza elé egy busókép erejéig, megkergetik a lányokat, vízzel spriccelnek, táncolnak, kerepelnek, hangoskodnak és a legvégén elégetik a koporsót.




























A házmagasságú lángokból kirobbanó pernyék megkapták a ruháinkat, viszont sikeresnek volt mondható a télűzés, mert másnap szép idő lett igazi melengető napsütéssel.





















Egy jellegzetes busóportréval búcsúzom, a legtöbben így, felhajtott maszkkal pihentek meg néha, ha éppen rájuk fért.
Aki nem volt még, annak csak ajánlani tudom, nekünk nagy élmény volt.

kedd, február 23, 2010

365 kocka - az első hónap

Eddig könnyen megy, persze nem vettem a vállamra nagy terhet, élvezem és jó látni, ahogy gyűlnek a kockák szép sorjában. Egy hónapon vagyok túl. Remélem még lesz 11.

szombat, február 20, 2010

Szülinap

Tesóm kiskorában rajzolt egy szép nyulacskát húsvétra a szüleimnek, aztán kikapott valamiért, mert rossz volt gondolom, erre megsértődött és a húsvéti kívánságában a rajzon kihúzta a címzetteket és átírta már nem emlékszem kinek, de mondjuk nagyinak :)))
Hát most drága Ati, visszaköszöntetem a múltat. Bumbi is fog ilyeneket csinálni tuti, már el is kezdte :)
Ja és boldog (viharnapot, ja nem) szülinapot kívánok!

csütörtök, február 11, 2010

Szülinap

Máig sem tudom, hogy anyu hogy iratkozott fel a blogomra, ill. csak a képeket látja amit feltöltök, ami összefüggésben van azzal, hogy felkerül automatice a picasawebre és ő onnan megkapja, na mindegy, szóval mióta mobilt adtunk a szülők kezébe, nincs megállás...
Ma van ancikám szülinapja, isten éltesse sokáig, és mivel apukám már mindkettőnkkel visszafele számoltatja az éveket (igen, már velem is), ezért anyu is egyre csak fiatalodik, de szerintem legjobban egy unokás képnek fog örülni :)

kedd, február 09, 2010

Ne káromkodj!

Most kicsit szüneteltem egy kis betegség miatt (ez biztos az előző poszt miatt van, hogy tavaszt akartam még idő előtt), de már egészen jól vagyok, úh. folyt. köv.
Apukám fiókjának újabb gyöngyszemét mutatom meg, csak hogy ne kelljen állandóan fotókat néznetek :)














1942-ben a postai pecsét ezzel a laza szöveggel nevelte a jónépet, hogy ne káromkodj. Ma nem tudom milyen visszhangja lenne ennek, vagy valami olyannak, hogy: "ne e-mail-ezz!"
És azoknak mondom, akiknek tetszett a múltkori morzés szerelmes levél, hogy apunak van egy olyan levele is, amin a bélyeg alatt van kis szerelmes üzenet... az is nagyon aranyos szerintem.

szerda, február 03, 2010

A zutak folyók, a zautók halak

Lehet a tegnapi koncertélmény miatt (valami szúnyogos zenekar), vagy mert megint esik a hó, de ma egy zenei aláfestéses képet kaptok azzal az igényemmel, hogy jöjjön a tavaaaaasz!


kedd, február 02, 2010

Micimackó az egész világ és Micimackó benne minden férfi és nő

Budapest megint hátára kanyarintotta fehér köpönyegét, én meg kaptam egy sms-t, hogy ki a hóra, és már mentem is. A város ilyenkor annyira más, sokkal szebbnek és tisztábbnak és mesésebbnek tűnik, én meg odavagyok a szép és tiszta és mesés helyekért.

A Parlament. Ez az első fotó, amit a Parlamentről csináltam így hagyományosan, szemből, egész hosszában. És egy uszály megy el előtte éppen. Meg a hó, meg a jég. Örülök, hogy éppen ilyen idő volt.














Sétáltam tovább a parton, és azon nevettem, ahogy a sirályok utaztak a jégtáblákon. Volt amelyik egyedül, de volt társasutas jégtábla is 10-15 madárral. Aztán elértem a Lánchidat.





















A Lánchídnál beértem Domát, aki kicsábított a szabadba és innen ketten folytattuk sétánkat a fehér párnácskák alá bújt úton, és közben azt énekeltük, hogy "egy napon, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt" - persze ez nem így volt, de lehetett volna így is. Ismertek...
Más is sétált arrafelé, ő is a Micimackót énekelte. De csak magában.














Aztán felkanyarodtunk a Gellért hegyre, ahol még hóban soha nem jártam. Nekem kész edzésnek számított felgyalogolni, de megérte, mert nagyon szép volt a látvány a Gellért szobortól, amin maszkot képzett a hó, mintha a vasálarcost akarná eljátszani. A Micimackós dal hallatszott a szobor belsejéből. Vagy csak képzelem?
Elővettem az analóg gépemet is, és tettem bele 3 egész kockát. Hadd szóljon. Egyszer csak arra szaladt egy nagyon aranyos vizsla. A Micimackót énekelte miközben játszott a hóban, az orrán egy kis hópamaccsal.














Végül előkerült a lensbaby is. Már rég nem találtam neki témát, de most sikerült. Legalábbis én úgy érzem.




































"Hull a hó és hózik zik zik... Mici-Micimackó fázik"