Busójárás 2010

Idén először volt szerencsém látni a legendás mohácsi télűző eseményt, és úgy gondolom, hogy nem utoljára. Összességében nagyon tetszett az egész, jó időnk volt, jó volt a társaság, sokat fotóztunk és szerencsére nem hétvégén mentünk, hanem az utolsó két napra, így ha picivel is, de mégis közelebb érezhettük magunkhoz ezt a hagyományt, meg a résztvevőket.
Kicsit most sok minden történt egyszerre, azért ilyen megkésve számolok be az élményekről, ráadásul a közel ezer fotóból rendkívül nehezen választottam ki most hirtelen párat. Az is megeshet, hogy még elcsepegtetve előkerül 1-2 a későbbiekben is, még ha nem is lesz már aktuális a dolog.
Nem fogok sokat beszélni, inkább fotók:

Ők voltak az útitársaim, két Peti (Polcz és Zsákai in alphabetical és balról-jobbra order), középen meg Lajos, neki nagyon nehezen szereztünk pótágyat, mert magas, de tök király a fazon amúgy





















Hétfőtől szerdáig voltunk Mohácson, és indulás előtt még azon tanakodtunk, hogy merre menjünk a környéken, ha elfogytak a látnivalók, végül helyben ütöttük el az időt és egy percig sem unatkoztunk. Hétfőn bekapcsolódtunk a busók házról-házra járásába, miután megkerestük szállásunkat és vendégszerető szállásadónk belénk diktált 1-2-3 pálinkát. A helyieken kívül nem sok látogató zavarta meg a bensőségesre sikeredett eseményt, mi meg vidáman kattintgathattunk.














Egy igazi busó fiú megáll a lányos házaknál...





















Kedves mosoly, hogy ne csalódjunk, ha lekerül a maszk :) Egyébként a maszkok nagyrésze mosolygós volt, mind foghíjas és nagyon egyedi (némelyik Kóbor Jánosra hajazott ;)). Jártunk egy maszkkészítő mesternél is, róla talán külön bejegyzés lesz, ő sokat mesélt nekünk az egész hagyományról, az eredetéről és a maszkok át- és kialakulásáról is





















Az egyik busó kinyújtotta a nyelvét miután lekerült a maszkja, ezt lekaptam és ezért cserébe rámbízta az értékes arcfedőt, amíg ő elment iddogálni. Megengedte, hogy bele is bújjak, ami azért érdekes, mert így látja az ember igazán, hogy miért olyan esetlenek, és le a kalappal, hogy több napon át azon a pici résen keresztül tájékozódnak, nem beszélve a súlyáról. A megszerzett kinccsel azonnal le is fotózkodtam, a képért köszi PPetinek. (A saját sapimmal, ami a táskámra van kötve, nagyon hamar beilleszkedtem a környezetembe :))





















A vasárnapi nagy banzáj újrajátszása kedden volt, egyedül a kompozást hagyják ki ilyenkor. Felvonulnak a busócsoportok, beállnak a városháza elé egy busókép erejéig, megkergetik a lányokat, vízzel spriccelnek, táncolnak, kerepelnek, hangoskodnak és a legvégén elégetik a koporsót.




























A házmagasságú lángokból kirobbanó pernyék megkapták a ruháinkat, viszont sikeresnek volt mondható a télűzés, mert másnap szép idő lett igazi melengető napsütéssel.





















Egy jellegzetes busóportréval búcsúzom, a legtöbben így, felhajtott maszkkal pihentek meg néha, ha éppen rájuk fért.
Aki nem volt még, annak csak ajánlani tudom, nekünk nagy élmény volt.