365 kocka - a tizedik hónap

Már elkezdtem a visszafele számlálást, lelki szemeim előtt vagdosok minden nap egyet a lelki kockacentiből és halkan kimondom: már csak...

Amíg kihozzák a kaját

Lucien Hervé 100

Ha azt mondanám nézzük meg Elkán László fotóit, akkor nem biztos, hogy velem jönnétek, de egy Hervé kiállításra talán vevők vagytok ti is. Igazatok van, Elkán korában Hervé még nem volt Hervé. Nekem egyik nagy kedvencemmé akkor vált, mikor láttam egy műsort róla a tévében. Későn adták, nagyon fáradt is voltam, gondoltam majd szépen elalszom rajta, de ahogy néztem egyre izgatottabb lettem és azt vettem észre magamon, hogy legszívesebben fognám a gépemet és mennék ki fotózni.
Tavaly a fotóhónap sztárja Capa volt, róla írtam egy cikket, Hervéről nem szívesen írnék, mert tegnap meghallgattam a Szépműben egy beszélgetést róla, ami nagyon tetszett, és olyan megvilágításba helyezte őt, amitől úgy éreztem magam, hogy egy összegyűjtögetett kétoldalas írással meg sem tudnám közelíteni még a személyisége peremét sem.

A kiállításhoz viszont mindenképpen szeretnék kedvet csinálni, úgyhogy 1-2 szót szólok róla. Nekem azért (is) szimpatikus Hervé, mert ő is elég későn csöppent bele a fényképezés világába, majdhogynem véletlenül és saját maga alakította olyan fotóssá magát, amilyen lett. (Ezt nem úgy akarom folytatni, hogy akárcsak én, de bárcsak folytathatnám így majd évek múlva.) Elég határozott elképzelései voltak és ha végignézitek a fotóit, érdemes úgy néznetek, hogy amit láttok, az nem úgy alakult, nem szerencséje volt, nem véletlenül arra járt, hanem azt ő akarta, hogy úgy lássuk.















Kedvenc fotómat tőle nem találtam meg a neten, ezért beteszek inkább egy nagyon jellegzetes fotóját. Tökéletes kompozíció és a fény-árnyék összhatásának erős használata - én ezt látom minden képén. Úgy is mondhatnám, hogy szeretett az öreg vágni. Én nagy képarány náci vagyok, hogy úgy mondjam, de Hervé... ő tökéletesre vágta a képeit. Semmilyen képarány nem befolyásolta, csak az amit láttatni akart. És nála így működtek a képek. (Talán megint tanultam valamit.) Az erős kontrasztos geometrikus formák közé pedig simán befértek emberi alakok és minden egyéb, ami érzelmet válthat ki. Mivel félmillió fotója közül 18 ezer Le Corbusier műveit örökíti meg, ezért építészet fényképésznek tartják, de a tegnapi beszélgetés is részben arról szólt, hogy ő nem ennyi, és nem "csak" ennyi.
Menjetek és nézzétek meg a születésének 100-dik évfordulója alkalmából megrendezett kiállítást a Szépműben, engem fellelkesített megint.

Csigalépcső

Szerintem a csigalépcsőket még azok a fotósok is kedvelik, akik egyébként nem szoktak épületet vagy épületrészleteket fotózni. Én odavagyok a lépcsőházakért, egy pár év múlva biztos lesz egy kis sorozatom a témában, mert akaratlanul is gyűjtögetem ezeket a helyeket. A kockáim közé már bekerült a Szombathelyi Képtárban készült két lépcsőképem, de néha sajnálom, hogy a képarányra komponált variációim a fiókban maradnak, úh. most ezt elkerülvén idebiggyesztek két másik szemszöget is. Szemszöget még nem biggyesztettem, néha elképedek a nyelvi fordulataimon.

Szerelmes levél

Csak mert piros. Szeretem az ősz színeit, ráadásul ma lett sokévtizedes az apukám, őt isten éltesse még sokáig, a szerelmes leveleket meg várom az öltözőmbe :)