Ezt az utamat a toszkán beszámolóval ellentétben nem napokra fogom lebontani, hanem témákra. Úgy fogok belekapni 1-1 dologba, ahogy előttem is csak felvillantak rövid percekre, hiszen a rengeteg látnivaló most még csak kóstoló volt számomra. Remélem még visszatérek jobban megízlelni ezt a mesés vidéket.
csütörtök, október 27, 2011
Provence
Már egy ideje megjöttünk Franciaország eme nehezen körülhatárolható régiójából, mégis csak egyetlen fotót dolgoztam fel sokáig míg eljutottam oda, hogy egyáltalán végignézzem az egész kollekciót. Most meg sem próbálom megsaccolni hány fénykép született, de nagy részük inkább csak olyan emlékidéző jelenet lett. Úgy tűnik az idei utak tényleg a pihenésünket szolgálták, nem pedig a múzsa csókja lebegett a kameráink előtt.
Ezt az utamat a toszkán beszámolóval ellentétben nem napokra fogom lebontani, hanem témákra. Úgy fogok belekapni 1-1 dologba, ahogy előttem is csak felvillantak rövid percekre, hiszen a rengeteg látnivaló most még csak kóstoló volt számomra. Remélem még visszatérek jobban megízlelni ezt a mesés vidéket.
Első képeslapom Arles-ban készült. Ez egy olyan utcakép, amely hűen tükrözi a gyakran színpadra illő hangulatot.
Ezt az utamat a toszkán beszámolóval ellentétben nem napokra fogom lebontani, hanem témákra. Úgy fogok belekapni 1-1 dologba, ahogy előttem is csak felvillantak rövid percekre, hiszen a rengeteg látnivaló most még csak kóstoló volt számomra. Remélem még visszatérek jobban megízlelni ezt a mesés vidéket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

2 megjegyzés:
alig várom a folytatás. gyönyörű ez a utca front is. Jól vagy egyébként Juice?
Igen, jól vagyok, köszi, hogy benéztél :)
Megjegyzés küldése