hétfő, július 30, 2012

Emberpók

Régen valahogy nem éreztem át a felnőtt emberek képregények iránti rajongását, hiszen én olvasni szerettem (szeretek) és gyerekes dolognak tartottam képek nézegetését olyan feliratokkal kísérve, mint: paffff, sssshh, kvakk, grrrrrr. Pedig általában nincsenek ellenemre a gyerekes dolgok. Ellenérzéseimet az sem csökkentette, hogy nem tetszettek a képregény stílusú rajzok (mindenkinek akkora combja van, meg könyöke, amit Michelangelo szobrai is megirigyelnének, pedig az sem semmi), és a filmekben is nevetségesen néztek ki a köpenyes, gumiruhás repülő izék.
Aztán szép fokozatosan rájöttem, hogy ezekben a vékony füzetekben micsoda részletességgel kidolgozott kis világok rejlenek. Képregényeket azóta sem olvasok (vastag comb azóta is), viszont a filmek már kifejezetten jók (talán a Vasembernél kaptam rá) és így, hogy egyre több történetet ismerek, egyre jobban tetszik is ez a világ.
Azt hiszem elkerülhetetlen az ilyen történetek olvasása-nézése közben arra gondolni, hogy ez az egész milyen lenne megfordítva. Aztán szemem elé veszem a makró objektívet, és egy pók néz rám lesújtóan. Talán valami pökhendi ember megharapta és most póktársait egzecíroztatja. Mert ő az Emberpók.

hétfő, július 23, 2012

Lenéztünk a városra a kupolából

Andi barátnőmmel felélesztettük a "helló turiszt" intézményét és elhatároztuk, hogy őszig megnézünk pár olyan fővárosi helyet, ahol még nem, vagy iszonyú régen voltunk.
Első utunk a Szent István Bazilika kupolájába vezetett. Nem is értem, hogy miért nem voltam itt még soha. Az olyan navigációs antitalentumnak, mint én, vicces volt látni, hogy milyen egyszerű viszonyban vannak egymással az utcák, amiket én nagyon túl tudok bonyolítani. Felülről mondjuk a labirintus is könnyebb terep, mint bentről.
500 Ft a jegy, félútig lehet választani a csigalépcső és a lift között, aztán onnantól muszáj kardiozni. Nagyon szép a kilátás, el lehet látni Budapest távoli kerületeibe is, és mi felfedeztük a Kockásfülű nyúl lakhelyét is (szerintünk).

Panoráma
 Fel
 Le
Itt az idő egy kis tanuláshoz
 Ő nem tudom engem fotózott-e, de én őt


péntek, július 13, 2012

It's only rock 'n roll but I like it!

Tegnap volt 50 éves a Rolling Stones zenekar. Mivel tőlük választottam 2006-ban a mottómat a blog indulásakor (amikor inkább még csak személyes blog volt sok zenekaros bejegyzéssel), ezért úgy érzem erről az évfordulóról mindenféleképpen meg kell emlékeznem.
A Rolling Stones nem az egyedüli kedvenc zenekarom, nem tudok róluk mindent, nincs 3-nál több Stones-os ruhadarabom (most kaptam ígéretet egy fotóra az egyikben :)), nincsenek poszterek a falon, (csak az unokaöcsémről egy fotó, amin egészen véletlenül Stones-os pólót visel, de tényleg véletlen!) és nem járok Stones lemezcserélő klubba, de azért tény, hogy nem véletlenül tőlük idéztem a by juice felirat alatt.
Két koncertjükön jártam, az egyik itt Budapesten volt, a másik Prágában. A budapestin 50 fok volt, locsolták a nézőket a kezdésig és Ronnie Wood egyik közönség közé hajított ajándék pengetőjét az előttem álló vette fel (olyan érzés, mint a lottón minden számot eggyel mellé lőni). A prágain ott volt Havel, meleg eső esett és a koncert napján minden Stones-os pólós köszönt egymásnak a városban. Fantasztikus élmény volt mindkettő.

Szóval szeretem őket, és csodálom azt a lendületet, ami bennük van. Meg hogy még élnek...

Kedvenc tatyóm, amit a kedvestől kaptam, mert sejtette, hogy bírom őket (valószínű abból, hogy a nyelvem ugyanígy lógott amikor megláttam a fogason) :)

szerda, július 11, 2012

Fotós főhősök

Tegnap megnéztem a Pókembert és eszembe jutott, hogy milyen sok filmben fényképész a főszereplő, vagy az egyik főbb szereplő. És ez csak most tűnt fel. Régen egyáltalán nem figyeltem fel erre, most persze érzékenyebben érint a téma. Próbáltam felidézni ezeket a filmeket és olyanok is eszembe jutottak, amiket szerintem 15 éve (és azóta sem) láttam, de most valahogy beugrottak. Nem írom le a cselekményüket, csak egy felsorolás erejéig felidézek pár címet, hátha megjön a kedvünk egy újranézésre!


Amiről az egész az eszembe jutott, a Pókember (Spider-Man). Marvel nagyhírű képregényszereplője nem kerülhette el a filmvásznat (sem). Amellett, hogy az unokaöcsém éppen ezekben a pillanatokban 2 doboz pókemberes joghurtot tesz a magáévá.
Fotós szereplő: a főszereplő Peter Parker, aki saját magának, mint Pókembernek a nemhivatalos fotósa. Már maga ez a fotós munka is elképesztően hangzik ugye?

Az ultraklasszikus szerintem a Nagyítás (Blow up). Ez a film egy önálló bejegyzést érdemelne (talán meg is kapja). A rendezője is klasszikus: Antonioni.
Fotós szereplő: a főszereplő Thomas (David Hemmings) divatfotós, aki egyéb témákat keresve próbálja megtalálni magában a művészt.

Ha már divatfotózás, akkor: a Mókás arc (Funny Face) egy 1957-es vidám zenés film, amiben a divatvilágot némi fricska bevetésével ábrázolják, Audrey Hepburn (nem véletlenül divatikon) rajongóknak pedig kötelező.
Fotós szereplő: a főszereplő Dick Avery, akit a táncfenomén Fred Astaire alakít, akit én gyerek koromban egyenesen imádtam, hiszen neki is mókás arca van.

A Nagyításban még modellként szereplő Vanessa Redgrave pár évtizeddel később már mint fotós szerepel az Itália csókja (A Month by the Lake) című filmben. Ezt a filmet az olasz helyszín miatt szeretem nagyon, de azért előkerül benne néha a fényképezőgép is.
Fotós szereplő: a főszereplő, a hóbortos Miss Bentley, akitől megkérdezik a filmben, hogy ő fotóművész-e és az a válasza, hogy egyesek szerint igen. Ja és természetesen arra használja a fotózást, hogy kompromittáló képekkel féltékennyé tegye a kiszemelt úriembert. A kis huncut.

A másik nagy klasszikus Az édes élet (La dolce vita) szintén egy olasz zseni tollából. Fellini - a médiahiénákról alkotott - filmje óta hívjuk a paparazzókat paparazzónak.
Fotós szereplő: A főszereplő újságíró, ennél a filmnél inkább az egész jelenség a lényeg.

Szintén régebbi merítés a Hátsó ablak (Rear Window) Hitchcocktól. Ebben a krimiben Jeff (James Stewart) a fotós szereplő, pontosabban egy izgalmakhoz szokott fotóriporter, aki a lábtörése miatt fotelbe kényszerül és ezért kíváncsi énjét kénytelen onnan kordában tartani. Természetesen ez nem sikerül, hiszen közel a hátsó ablak...

Az iszonyatos magyar címet viselő A szív hídjai (The Bridges of Madison County) jutott még eszembe.
Fotós szereplő: Robert Kincaid (Clint Eastwood) a National Geographic fotósa. Imádtam, hogy megvárta a jó fényeket a hídnál.

A könnyedebb filmek terén is gyakran fotósokba botlunk.
Majdnem harminc (13 going on 30) Matt - Mark Ruffalo
Szerelem sokadik látásra (A Lot Like Love) Emily - Amanda Peet
Kuki (Pecker) Kuki - Edward Furlong
És ne felejtsük el, hogy még Austin Powers is profi divatfotós! (Engem emlékeztet valakire, de psszt!)

Vannak olyanok, amiket nem láttam: Az igazság nyomában, Isten városa, Femme Fatale és vannak olyanok amik nem jutnak eszembe (azokat most fel sem sorolom).