szombat, szeptember 01, 2012

"denevéreset"

Kisfiam hozz egy hurkát, de ne véreset! kezdetű és tartalmú vicc különböző feldolgozásain nevetgéltünk tegnap, egyik barátnőm szülinapi mulatságán. Aztán szépen hazamentem, lefeküdtem aludni, majd éjjel 3/4 2-kor arra ébredek, hogy a fülem mellett szárnysuhogást hallok. Kicsit megijedtem, mert gyanús volt, hogy lepke nem lehet, ahhoz túl hangos. Madár szintén nem lehet, mert le van húzva a redőny. Akkor mi lehet, ugye nem denevér??? (Közben vhu-vhu-vhu, néha meglibben a hajam). Hát egy életem egy halálom, felkapcsoltam a lámpást, jöjjön aminek jönnie kell és természetesen denevér volt az. Végigfutott az agyamon, hogy fel kell elevenítenem valami filmes élményem, hogy erre a helyzetre hogyan kell reagálni, de csak a Batman jutott eszembe, Bruce Wayne - aki betojt.
Betojtam.
Első reakcióm az volt, hogy fejemre kanyarintottam a takarót és kimenekültem a szobából. Aztán eszembe jutott, hogy éjjel kettőtől még azért van vissza némi idő reggelig, ezért elég fontos lenne visszafoglalni az ágyamat. Lassan összeszedtem minden bátorságomat, behúztam a nyakam (közben a denevér árnyéka a falamon néha hatalmasra nőtt a lámpa fényében) és berontottam a szobámba. A denevér ebben a pillanatban rálapult a redőnyömre és elkezdte összecsomagolni magát, majd kipréselődött két léc között és elsuhant. Én az ablakhoz ugrottam, becsuktam a külső szárnyat és lerogytam az ágyra.
Reggel kinevettek.

De ez mind semmi. Tulajdonképpen egyáltalán nem kellett volna ilyen döbbenten fogadnom az eseményt, mert egy hete arra ébredtünk reggel, hogy egy macska nyávog az ablakunk alatt.
A negyedik emeleten lakunk.
Felkészültem lélekben, hogy mit fogok látni ha kinézek az ablakon, de amikor tényleg ott ült egy macska a párkányon, az vááááááá. Őt legalább lefotóztam a telefonommal, a denevéreset meg remélem elfelejtem.

3 megjegyzés:

Gehring János írta...

Hitchcocki! Mondjuk valószínűleg én is kiröhögtelek volna reggel (hisz más kárán a legjobb :D ), de sanszosan nem reagáltam volna máshogy, mint Te! :) Rühellem az éjjeli meglepetéseket! :)

Gabor írta...

Denevérrel való eddig egyetlen közvetlen találkozásom kísértetiesen (ide illő szó...) hasonló volt. Sok éve történt, hogy álmomból riaszt nejem: valami nagy állat van a hálószobánkban, szerinte denevér. Villany fel: tényleg... Nincs mese, itt a férjnek helyt kell állnia. A hős férj (ez én lennék) először kimenekül, majd egy nagyobb törülközővel felfegyverkezve száll szembe az öklömnyi ellenséggel. Gyors mozdulattal ráborítja, majd a nyitott ablakon kipenderíti. Győzelem!

Akkor már hadd mondjam el az én macskás sztorimat is. Balázs fiúnk 6-7 éves lehetett, mikor éjszaka pityeregve átjön a szülői hálóba azzal, hogy "anyaaa, egy macska van a szekrényemben...". Semmi baj kisfiam, biztosan rosszat álmodtál, feküdj vissza és aludj tovább! (Soha nem volt macskánk otthon.) Gyerek el, kisvártatva vissza: "de anyaaa... tényleg...". Ekkor már érezzük, hogy komolyabb és hitelesebb megnyugtatásra van szükség, így átkísérjük a lurkót az ágyába. Elég nagy meglepetésünkre tényleg ott a macska a nyitott szekrénypolcon... A hős (és az éjszakai balhé miatt a macskára végtelenül mérges) apa reakciója itt meglehetősen radikális: a nyakánál fogva megragadom a rémült jószágot, kilógatom az első emeleti ablakon és elengedem. Kegyetlenségem csak látszólagos: a terasz feletti tető kb 2 méteresre csökkenti az állat zuhanását, annyi büntit pedig igazán megérdemel :) Aztán persze mesélhetünk a gyerkőcnek, hogy a cicák milyen ügyesen egyensúlyoznak a farkukkal, és nyugtatjuk, hogy semmi baja nem lehetett...

juice írta...

Most már én is nevetve mesélem, de azért elég fujjj volt :)

Ja a cicát egyébként levittem a kert szintre, remélem onnan visszatalált oda ahonnan jött.